Timm Suess két napos túrája Pripjaty-ba és Csernobilba 1. nap

Baseltől Rigáig

Az első megállónk Csernobilba menet Riga volt Litvániában. Ez egy nem megszokott megállás volt mivel Kijev és Basel nem esik útba egymásnak, de így sokkal olcsóbban jött ki a repülőút az ottani csatlakozással. Ez a kis kitérő lehetőséget adott arra, hogy találkozzunk leendő útitársainkkal Renével és Laurával, akik Rigában laknak. Miután megismertették velünk a helyi szeszesitalt ( Riga Balzams, egy helyi fűszeres likőr), meg kellett ismerkednünk a helyi hosszúságra szolgáló mérési rendszerrel ( " a ház sarka körül" = " 2 kilóméterrel arrébb", " nem túl messze" = " futással 30 perc") és belekóstoltunk Riga éjszakai életébe. Két helyet tekintettünk meg:

Az első az orosz földalatti karaoke bar volt. Akkora volt mint egy nappali ( a söröskorsók már nagynak számítottak ebben a kis helyiségben), a dekoráció egy medvebundából és egy plafonról lelógó gömbből állt. A bárban nyolcan voltak - közülük egy aki a világ legrekedtebbes hangú férfija is volt. Két dalt is elénekelt :).

A második hely egy kicsi, barlangszerű klubb volt ami kedd alkalmával népszerű leszbi estét tartott. René úgy írta le a zenét, ami szerinte egy orosz disco, Geiger számláló kattogása és a gyerekek szülinapi zenéjének keveréke volt. A WC falán sellő és tengericsikó freskók voltak és orosz popdisco ment a tánctéren. Nagyszerű hely... bár az még mindig rejtély számomra, hogy hogyan keveredtem onnan haza.

 

Kijev

Következő nap a hátunk mögött hagytuk Rigát és Kijev felé vettük az irányt. Ahelyett, hogy egy hotelszobát vettünk volna ki, egy kis mutatós apartmant béreltünk ki- 3 hálószobás, konyhás, gyors internettel ellátott lakás volt ez. Ez a lakás egy tipikus szovjet panellakás kilencedik emeletén volt. A lift nagyon pici volt és amikor használtuk állandóan kattogott és furcsa zajokat adott ki. Néha úgy éreztem, hogy valaki a fülke tetején ül és egy fém csavarral a fülke tetejét karmolássza. De megtanultam, hogy ez a lift még a jobbik fajtából van.

Délután körbesétáltuk a várost, egy dombról csodáltuk Kijevet, tanúi voltunk hogyan versenyzik két MTB-s srác lefelé a lépcsőkön, végül egy hajó étteremben kötöttünk ki ami hasonlított az Orient Express belsejére. Az étel csodálatos volt- pácolt zöldségek, salo (  szeletelt hús- igazi omlós, zsíros), broscht (pörkölt), és pilmeni ( ukrajnai ravioli). Az egyetlen hátránya csak az volt, hogy a gyomrom a kevés alvás miatt nem nagyon tudta befogadni az ételt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Út Csernobilba

A csernobili utunk csütörtök-péntekre volt előjegyezve.

A kitelepített zónába való belépés csakis túritavezetővel és meglévő engedélyekkel lehetséges. A mi idegenvezetőnk Yuriy volt a Chernobyl InterInform ügynöskségtől - ez a hivatalos hatóság- hetekkel az utazás előtt megegyeztünk, hogy 7:30-kor fog minket felvenni egy közeli helyen az apartmanunktól. Kétségtelenül akkor ébreszthettem 7:15-kor a telefonhívásommal. " Igen 20 perc és ottvagyok", mondta, amit Rigai kollégáim lefordítottak nekem: " Majd akkor fogok kikelni az ágyból".

Végül is 9:00 órakor vett fel minket, azelőtt megreggeliztünk egy helyi kajáldában. Yuriy kísérője egy vezető volt, akinek nem bírtuk megjegyezni a nevét ( a csendesebb szláv fajtából való) és egy 22 éves lány, akit úgy mutattak be nekünk mint a " Tanya, a zóna legjobb hekkere". Ő volt az, ahogy később megtudtuk akit megbíztak Pripyat weboldalának biztonsági felügyelője, és negyedjére utazik a zónába. A barátságos bemutatkozás után észak felé indultunk egy megállóval a helyi szupermarketbe. " Fogunk vacsorát kapni egy hotelben, de az ebédről gondoskodjunk magunk", mondta Yuriy. " És vegyetek italokat is mert Csernobilban minden 10%-al drágább". Meg voltunk lepődve, hogy egyáltalán van lehetőség ételt és italt vásárolni a zónában.

Az utazás kicsit hosszabb volt, mint amire számítottunk. Mindegyikőnk elaludt a kellemes, barna téj látványában. Márciusban semmi zöld dolog nincs, az egyetlen említésre méltó egy kis nyírfa sáv volt az út mentén.

Követtük az utat észak felé, a Kijev körüli utakon sok autó volt, emiatt kénytelenek voltunk gyakran lelassítani. De a kocsik száma minden 10 percen egyre csak fogyott, ahogy távolodtunk Kijevtől: A kitelepített zónában biztos nem lesz gondunk közlekedési dugóval.

Csernobil városa

Az első megállónk a " hotelben" volt Csernobilban- a bázisunk a túra idejére. A várost kitelepítették és üres volt a baleset után, de akik nem akartak elmenni vagy visszatértek most újra benépesítették a várost egy idő után. Csernobil ma már sokkal lakhatóbb mint gondolnád: 500 ember lakik itt, legtöbbjük tudós. Van két boltja, egy kocsmája, egy hotelje és jópár adminisztrációs épület. Sok embert láttunk, legtöbbjük egyenruhában volt, de nem mindenki. Találkoztunk még Csernomacskákkal és Csernokutyákkal ( jól tápláltak, háziasítottak), akik a kutató állomásnál és a hotelnél laktak.

A Hotel Csernobil vagy egyszerűen csak a hotel, ami sárgasárga konténerekből állt közvetlenül a Csernobil InterInform ügynökség mellett, ami szintén sárga konténerekből állt. Mindenki külön szobát kapott egy kis fürdővel, nappalival és hálóval- még hűtő is volt. Miután ledobtuk a táskáinkat, Yuriy levette egyenruháját és egy CAMO ( terepmintás.- a szerk.) mintás ruhába bújt és bepakolt egy pár gázálarcot a csomagtartóba és a széles tartományú Geiger számlálóját. Miközben vártunk bekapcsoltam a mérőt és végig magamnál tartottam - egész út alatt pittyegett. a hotelnél 0,1uSv/h mutatott a mérő ami mefelel az európai átlagnak, ez nem azt jelenti, hogy biztonságos lenne helyi zöldségeket fogyasztani.

Egy kis várakozás után a túra folytatódott. Elkocsikáztunk a tűzoltók emlékhelyéhez aztán megérkeztünk a második ellenőrző ponthoz. Az őrök nagyon komolyan vették az ellenőrzést. Folytattuk utunkat egy hosszú egyenes úton aztán feltűnt a horizonton az ominózus 4-es reaktor és a hűtőtornya.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Vörös Erdő és Pripjaty belvárosa

Mielőtt beértünk volna Pripjaty központjába, vezetőnk tett egy be nem tervezett kis megállót, balra és jobbra az üres mezőkön kis figyelmeztetőtáblák bukkantak föl, amely sárga és piros jelekkel arra figyelmeztet, hogy sugárszennyezett a terület. Megérkeztünk a reaktortól nyugatra fekvő igen szennyezett Vörös Erdőbe. A beleset idején lángvörössé változott a fák színe ezért hívják vörös erdőnek. Később kivágták a fákat és eltemették egy speciális védő műanyag verembe, hogy védjék a talajvizet a szennyezéstől. Az egykor tele fákkal lévő terület mára egy hepehupás barna terület levágatlan gazzal.

A sugárzási szint a mezőn 50uSv/h volt ( 300-500-szorosa a normálisnak), a mélyedésekben 10 000-nél is több, ami 50 000- 100 000-szerese a normál értéknek. Ezért szálltunk mi ki a kocsiból.

Yuriy megmutatta nekünk, hogy mennyi a sugárzásbeli különbség ha a betont vagy ha a füvet mérjük és figyelmeztetett minket, hogy mindig az úton maradjunk. A távolban meglátjuk a tűz emlékművet - egy nagy fákja- ami a baleset előtt pár évvel lett idehelyezve. Jobbra az út mellett a vasúti sín kanyarodik Pripjaty vasútállomása felé. A csodálatos idő és a messzi horizont lehetővé tette számunkra, hogy milyen szennyezett is volt a talaj. Ez Trakovsky Stalkerére emlékeztet, amikor a barátok megérkeztek a zónába és ránéztek a burjánzó természetre és tudták hol veszélyes és hol nem. Tovább indultunk.

A következő megálló a híres Pripyat 1970-et jelző "tábla" volt. Rajta friss virágkoszorúk. A felhők a háttérben drámai hangulatot adtak a márciusi égboltnak. Mikor tovább mentünk a vasúti sín feletti hídhoz a Pripjatyhoz közeli állomásnál, onnan fotóztuk le messziről az erőművet és pár használaton kívüli vonatot. Sajnos nem tudtunk közelebb menni az állomáshoz, mert szennyezett anyagok tárolására használják manapság. 

Miközben a keskeny hídon álltunk, egy nyitott rakterű teherautó haladt át a hídon ami megremegtette a talajt a lábunk alatt. A zónában tartózkodásunk alatt számtalan ilyen teherautót láttunk. Ezek viszik a szennyező hulladékokat az atomtemetőbe és ezek szállítják azt a földet amivel befedik a hulladékot ( a hídon még erről nem is tudtunk). Később, amikor megláttuk ezeket dübörögni a város közepén, szellem teherautóknak kezdtük őket hívni, mert a vezetőjüket sosem láttuk. Ők voltak a legijesztőbbek a zónában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pripjaty

A város bejáratánál áthaladtunk a harmadik ellenőrzőponton is. Észak fele haladva a főúton a növényekkel benőtt szovjet apartmanokat nehéz kivenni, közben felbukkan egy-két villanykörtés cégtábla, ami a 1970-es éves játékgéptermeinek hangulatát idézi. A ciril betűk ismeretének hiánya miatt az egész olyan elvont, olyan mintha egy szöveget olvasnál álmodban - felismered, hogy nagyjából mit jelent, de felsogni nem fogod fel. A Pripjatyi boltok esetében, a számomra elolvashatatlan betűk és a furcsa grafikai dizájn egyszerűen lehetetlenné teszi számomra, hogy bármilyen összefüggést találjak közöttük, olyanok voltak mintha a földönkívüliek egy mini Las Vegas-i kaszinókat építettek volna ide.

Egy pár perccel később máris a város szívében voltunk: Lenin tér Pripjaty központja, ahol a főbb két városrész tengelye keresztezte egymást. Az északi rész, a kultúra központja az íves sétáló résszel és fehér oszlopaival, és a nyugati rész a nagy étteremmel, piaccal és a magas 16 emeletes épülettel sarló-kalapáccsal a tetején. Keletre Pripjaty hotelje a Hotel Polissya. Mind a négyünk más irányba kezdett barangolni, azzal a szigorú utasítással, hogy egyik épületbe sem szabad bemennünk még. A hotel háta mögé merészkedtem, ahol egy különös kör alakú dologot és szovjet plakátokat fedeztem fel. Egy futó pillantást is vetettem a Kultúra Tere melletti óriáskerékre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  A Lenin téri épületek

A fényképek elkészítése után Yuriy mutatott egy öreg házat az apartman blokkban, amibe be is mentünk. Véletlenül rossz épületbe mentünk be, mert a legtöbb szoba üres volt - nem volt bútor, semmi hátrahagyott személyes dolog. Yuriy figyelmeztetett minket, hogy ne maradjunk túl sokáig " nem a fizikai veszély miatt, hanem a lelki sérülések miatt". Ellentétben a többi hellyel a városban, én nem találtam a lakásokat lehangolónak és depresszánsnak, mivel szinte semmi sem volt bennük és mindegyik hasonlóan nézett ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Az apartmann blokk alatt lévő boltot bútorok tárolására használják. A tornateremről annyit, hogy volt benne egy pár konyhaszekrény és polcok, és még érdekesebb dolgok, mint pénztárgép, varrógép és hangszerek ( egy összetört nagybőgő is).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bolt után Yuriyal bóklásztam a központi téren, miközben a baleset okairól társalogtunk. A járdákat az utakat sár lepte be, a fű törtfehér volt, a rózsabokrok elborítottak mindent ( a baleset előtt a város vezetői úgy tervezték, hogy annyi rózsabokrot ültetnek, amennyien Pripjatyban laknak). Yuriy megmutatta a Hotel Polissya bejáratát, amelynek legfelső emelete csodás kilátás nyújt: egy megelepően tiszta, fedett, fehér csempés terasz volt ez. A szoba közepén egy nyírfa nőtt ki a padlóból.

 

 

 

 

 

 

 

 

A csoport a Kúltúra téren gyűlt újra össze, ami a sport, kultúra és oktatás színhelye volt. Volt itt egy színpad, egy gimnázium, egy könyvtár is és pár konferencia terem. Bizonyára egy csodás hely lehetett a baleset előtt. Meglátogatni ezt a helyet egy különös érzés volt, nem csak a város felfedezése miatt, hanem azért is mert az út előtt röviddel a Call of Duty 4-ben már játszottam ezezn a helyen. A Kúltúr tér is benne volt, tehát egy olyan helyet látogattam meg, amit már virtuálisan ismertem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szórakoztató park, avagy miért nem sétálgathatsz itt egyedül

A csoport különböző érdeklődési köre és tempójuk miatt ritkán voltunk együtt ugyanazon a helyen és ugyanabban az időben ( ennek köszönhetően nem látszanak emberek a képeimen). A Kultúr térnél viszont újra együtt voltunk. Közben Laura és René el voltak foglalva azzal, hogy az új FC Pripyat csapatát felemeljék hamvaikból a tornateremben ( gondolom elkezdtek focizni- a szerk.), Beat új helyeket keresett, hogy újabb fotókat tudjon lőni. Én elkezdtem beszélgetni vezetőnkkel, aki a kocsinál várt ránk.

Yuriy-t a magas sugárszintről kezdtem kérdezgetni, amit a sárban mértem. Felajánlotta, hogy körbevezet a Kultúr téren, majd bevitt egy helyiségbe ahol egymás hegyén-hátán voltak portrék kommunista vezetőkről. Ez a hely a színház hátsó bejáratánál volt, de sajnos túl sötét volt, hogy itt fényképezhessek. Utána átmentünk a Szórakoztató parkba, ahol a nagy óriáskerék, a dodgemek és még két játék állt egy szürke nagy betonozott téren. Yuriy mutatott nekem egy kis rádióaktív sarat, közben Beat csatlakozott hozzánk, én pedig készítettem egy pár fotót a parkról.

Fél óra múlva csengett a telefonom, Laura volt az, kérdezte, hogy hol vagyunk. Felvettük Tanyát Yuriyal is és már haladtunk is a következő hely felé, René és Laura nyugatra vették az irányt egymagukban. Egy kicsit féltem, mert a zónában nem szívesen látod a barátidat egyedül mászkálni egy profi radiológus kísérete nélkül. Mondtam Yuriynak, hogy a többiek ránk várnak, ő megrázta a fejét, mondta, hogy 10 perc múlva visszajön, motyogott még valamit majd elhajtott hátrahagyva Beatot, engem és a többieket.

A szórakoztató park egy nagyon felkavaró hely. Az óriáskerék a pár percenként mindig csattogó hangot adott ki magából. A sugárzási érték 4uSv/h volt, ami a normál 40-szerese - nem kiugró, de emelkedik, amint a sárfoltokhoz érsz vagy a dodgem kocsik közelében is. A fák közül néhány különösen furcsa alakú, inkább oldalra terjeszkednek ahelyett, hogy felfelé nőnének. A ritmusosan pittyegő Geiger mérő a kabátom alatt, ekkor döbbentem rá milyen alattomos is az érzékelhetetlen sugárzás és hogy milyen kockázatnak is vagyok kitéve. René fordításában Tanya teóriája szerint két ember van a zónában: a " radiofóbok" és a " radioaktivitás rajongói". És mivel Tanya és Yuriy a másodikakhoz tartoztak, kezdtem érezni magamon a radiofóbia jeleit.

Mikor a mikrobusz visszatért, Tanya, René és Laura szálltak ki, majd a kisbusz ismét elment. René kifejtette nekünk, hogy nyugatra mentek, fényképeztek és vártak ránk. Egy telefonhívás után Yuriy jött értünk aki láthatóan rémült volt egy kicsit. Amikor beszálltunk a kisbuszba megláttunk 5 nagydarab, barátságtalan arcú embert akik épp a sarkon fordultak be - illegális fémhulladék gyűjtők voltak. René megkérdezte, hogy Yuriy miért szidta le őt. "Le tudsz szúrni valakit?" "Le tudsz lőni valakit?" "Nem?" " Akkor mi a francért mentél arra egyedül?"

Szerencsések voltatok... A Zóna más veszélyeket is rejt magában a sugárzáson kívül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az uszoda és az iskola

Fél órát vártunk arra, hogy Yuriy visszatérjen. El kellett, hogy menjen bejelenteni az őröknek a fémtolvajokat. Miközben vártunk rá Tanya felajánlotta, hogy menjünk el a kettes számú iskolába. Az iskola Pripjaty hét iskolája közül az egyik volt és a Lenin tértől északra volt található. Követtük őt a fákkal körülvett apartman részlegben, áthaladtunk egy elektronikai cikkeket árusító bolton is, amely tele volt régi TV-vel, de az iskolát sehol sem találtuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Yuriy a lenin téren vett fel minket és az uszodánál tett ki minket. Egy nagyszerű hely volt több sávos úszómedencével és egy nagy ugrótoronnyal. A tető szögletesen magasodott felettünk és a délutáni nap sötétsárgán világította be az uszodát az óriási ablakokon keresztül egy kis kékes árnyalattal. A medence 5 méter mély lehetett, az alján pedig tele volt törmelékkel, szigetelő anyaggal és műanyag székekkel. Az uszodában volt még egy tornaterem is fa padlózattal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az uszoda mellett volt a hármas számú iskola, mely egy óriási komplexum volt tele osztálytermekkel és folyosókkal. A bejáratán alig tudtunk átmenni, mert benőtte a növényzet nagyon. Az egyik osztályteremben találtam egy iskolai vázlatot a költelező viseletről, ami egy hírdetőtáblára volt feltűzve. Az ebédlőben egy csomó gyerek gázálarcot találtunk és az üres szemekik úgy bámultak ránk, mintha kis szürke elefántfejek lennének.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy órát töltöttünk a hármas számú iskolában. A nap is lenyugvóban volt már, Yuriy is visszajött, ideje volt visszaindulni Csernobilba mielőtt a mutánsok kimásznának a kanálisokból.

Miután megálltunk Csernobilban egy boltban ( egy épületben lévő szoba, ami főleg alkoholt árult), visszatértünk az InterInform épületébe. Itt megmérték a lábunkon és a kezünkön a radioaktív szennyezettségi szintet arjtunk. Beat feje egy kicsit félelmet mutatott, amikor a gépet használni akarta, de az nem működött). Alaposan kezet mostunk és vacsorázni mentünk. Ukrán kaja volt sok zöldséggel és zsíros hússal. Sajnos a gyomrom ezt a kaját sem tudta befogadni, így egész éjjel a szobám budijában kuporogtam, míg a többiek elmentek Csernobil egyetlen kocsmájába.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cnpp.blog.hu/api/trackback/id/tr771412628
süti beállítások módosítása